2022. október 11., kedd

 


A – Az asztal és a fal vagy bármely más elhelyezett elem közötti 120 cm távolság azt a minimális távolságot jelenti, amely szükséges ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk az étkezőasztalnál ülő személy mögött.

B - Ahhoz, hogy egy személy dolgozhasson, esetleg kinyithassa az ajtókat és fiókokat az asztalnál ülő személy mögött, legalább 135 cm távolságot kell biztosítani az asztal széle és a bútor között. 

C - A munkalapok és az előttük elhelyezett egyéb elemek közötti hasznos távolság megállapításához figyelembe kell venni az emberek mozgására fordítandó teret, valamint az adott fiókos és ajtós elemek illetve a beépített készülékek nyitott állapotában elfoglalt teret.


D - A mosogatógép előtt legalább egy méter szabad helyet kell hagyni a kényelmes be- és kipakoláshoz. Akkor ha ezen műveletek során egy másik személynek el kell mennie mögöttünk és a teret egy fal határolja, akkor a 
szabad helyet további 70 cm-rel meg kell növelni.

2022. szeptember 13., kedd

 

Ismerős az az érzés amikor az étel előkészítése vagy akár a mosogatás közben "majd leszakad a hátad". Gondoltad volna, hogy ezt a konyhád munkalap magassága is befolyásolhatja?

Miért?
Ha túl alacsony a munkalapod magassága akkor a rajta való munkavégzés helytelen testhelyzet felvételére kényszerít, ami hosszú távon nem kíméli hátadat, derekadat.

Konyhastúdiónkban lehetőséged van különböző munkalap magasságokat választani  testmagasságodhoz megfelelően, mely nagyban megkönnyíti a kényelmes konyhai munkát. 

Fontos, hogy előre gondoljuk át a munkalap magasságát, mert ez fogja meghatározni a felső szekrények és a páraelszívó helyzetét illetve a csempézendő felület nagyságát és az elektromos kiállások helyét is. 

2022. augusztus 12., péntek

 

Stúdiónkban lehetőség van arra, hogy a hagyományos 60 cm-es mélységű alsó elemek helyett saját igényeidknek megfelelő mélységű elemeket kérj. Az alap elemek mélységének növelésével a fali elemek lentebb engedhetők, így ergonomikusabb és funkcionálisabb, használhatóbb konyhát eredményezhetnek.

A hagyományos 60 cm-es mélységhez az alsó - felső elemek közötti ajánlott távolság 54 cm, ez a méret szükséges ahhoz, hogy a munkalap felületét jól lássuk. A fali elemek azonban zártság érzetét kelti, helyzete pedig megnehezíti a tartalom áttekintését és megragadását.

Az alap mélységének 65 cm-re növelésével a felső szekrény lentebb engedhető, ami által jobban látható és hozzáférhető lesz alacsonyabb testmagasság esetén is. Ezáltal a munkafelület nagyobb része belátható. Ilyenkor az alsó - felső elem közötti ajánlott távolság 48 cm -re csökken.

A 80 cm-es mélység esetén a 60 cm-es mélységű alsó szekrény ki van bővítve 20 cm-vel, mely jobban átláthatóvá teszi a munkalap felületet. . Ebben az esetben az alsó - felső elemek közötti ajánlott távolság 42 cm. A felső szekrények tartalma így a felső polcokon is teljesen látható és hozzáférhető 60cm- magas felsőszekrény esetén.

2022. július 12., kedd





A konyhai munka nagyon fárasztó tud lenni, hiába nyújt segítséget a sok kiegészítő és készülék. 

A terek jó szervezése csökkentheti az "akadályok" kialakulását és a természetellenes és haszontalan mozgásokat. A konyha különböző területeinek elrendezése, a kívánt távolságok figyelembe vétele a kiindulópontok ahhoz, hogy a konyhában végzett munka kreatív és szórakoztató tevékenység legyen. 

Egy nagyon egyszerű szabály, hogy a tárolóhelyet (kamra, hűtőszekrény), a mosogatóteret (mosogató, mosogatógép) és a főzőfelületet (főzőlap) kis munkaháromszögek segítségével kell összevonni. 

Ez a háromszög akkor használható kényelmesen ha az egyes oldalak hossza 1,2 és 2,7 m között van, a három oldal együttes összege pedig 4 és 7,9 m között legyen.  A konyha optimális elrendezése esetén a három zónát munkafelületekkel kell összefonni.

2022. június 14., kedd

 konyha megfelelő elrendezése a legfontosabb szempont a funkcionális és praktikus konyha kialakításában. Akár kicsi és szűk , akár nagy és tágas a konyhája, az okos elrendezés sokat segít abban, hogy a legtöbbet hozza ki a térből. 

A megfelelő magasság beállítás, kényelmes mozgáshoz elegendő hely biztosítása, készülékek elhelyezése és könnyű használata mind-mind befolyásolja a konyha funkcióját.

Bár otthona alaprajza nagy valószínűséggel meghatározza a konyhája elrendezését, mindig optimalizálhatja a területet, hogy jobban működjön. Íme a leggyakrabban előforduló konyhai elrendezések, tippekkel, segítséggel.

Konyhai Ergonómia 


Az ergonómia a környezet megtervezésének tudománya, hogy illeszkedjen az azt használó emberekhez, nem pedig az emberek a környezethez.

Következő posztjainkban mutatunk egy gyors áttekintést a konyhai ergonómiáról, amely a tökéletes konyhatervezés alapját képezi. 

  • Konyhai munkaháromszög
  • Konyhai elemek magassága
  • Munkalap magassága
  • Minimális méretek
  • Függesztett elemek
  • Kihúzható polcok, fiókok




A megbízható minőség

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Keresés a blogban

Lépj velünk kapcsolatba!

Bútor-Belsőépítészeti Stúdió
Hb Bútoripari Kft.

4031 Debrecen, Szoboszlói út 16.,
 

Kövess minket

Otthon dekorációs tanácsok, ötletek - Feliratkozás

* Kitöltendő mező

Népszerű Bejegyzések

Feliratkozom az aktuális Bútor belsőépítészeti Hírekre

* Kitöltendő mező
A blogban szereplő cikkeket felhasználni csak a blogra való hivatkozással lehetséges. Üzemeltető: Blogger.